Szeretetnyelv

Összejöttünk pár napra, csak úgy, örülni a nyárnak, tucatnyi alsós Flower jógás lánnyal. Megtapasztalni a teljes felszabadultságot, az együttműködő együttlétet, ahol nincsenek harcok, nincs vesztes, csak nyertesek vannak.

 

A reggeli nyitókörben Titkos Barátot húztunk, aztán mindenki elmondta, mi a szeretetnyelve. Az a szükséglete, vagyis az érzelmi töltete, amit ha megkap, úgy érzi, kerek a világ. Az első napon még úgy fogalmaztuk meg: annak örülök, ha..

Azon a napon végigjátszottuk az összes szeretetnyelvet:

a testi érintést - simogattuk a cicákat, egymás hátát, öleltünk, összeborultunk, csiklandoztunk, masszíroztunk;
a minőségi időt - hú de nehéz volt 2 teljes percen át értő figyelemmel hallgatni a másikat;
az elismerő szavakat - lélekfolyosón a társaink szájából hallhattuk azt, amit magunkról hallani szeretnénk;
a szolgálatkészséget - itt kérhettünk valami kedveset egymástól
és az ajándékozást - amikor a záró körben megnéztük a borítékot, mivel lepett meg a Titkos Barát aznap.

A második naptól mindenki pontosan elmondta, mi a szükséglete, és ezeket az igényeket nemcsak a titkos baráttól kapta meg a nap során.

A szabadságért nem kellett messzi helyekre eljutni. Ott volt a feltöltött, vidám lányokban, a szoknyapörgetős önfeledt vidámságban, mert teletöltött érzelmi tankkal aztán lehet szárnyalni.

Tényleg, te tudod, neked mi a szeretetnyelved?

 

Kornhoffer Tünde, www.aranycsillag.gportal.hu